Lavrentyij Berija dácsája
2019. december 09. írta: GhostTown

Lavrentyij Berija dácsája

Elsőnek lássuk a híres-hírhedt Lavrentyij Berija dácsáját. 

Mielőtt rátérnék a dácsa bemutatására, elöljáróban pár mondatban arról, ki is ez a Lavrentyij Berija:

Lavrentyij Pavlovics Berija, a sztálini terror egyik főhóhéra, az egyik legkegyetlenebb szovjet vezető volt. 1899-ben született grúz (mingrél) nemzetiségűként (csakúgy mint Sztálin). 1917-ben belépett a kommunista pártba majd nem sokkal később már a CSEKA (szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB egyik elődszervezete) vezetője volt Grúziában. Berija egészen 1938-ig a Grúz Kommunista Párt első titkára volt, majd 1938-ban Sztálin kinevezte belügyi és állambiztonsági népbiztosnak és mint ilyen a sztálini koncepciós perek egyik fő felelősévé vált. Ebben a pozíciójában egészen 1946-ig maradt, ekkor ugyanis miniszterelnök-helyettes válik belőle és ezt a pozícióját 1953-as letartóztatásáig tartja meg. Sztálin halála után egyike a Szovjetunió négy vezetőjének, azonban a hatalmi harcokban egy idő után alulmaradt és 1953 decemberében koncepciós perben halálra ítélik és kivégzik. (A vád ellene az volt, hogy kapitalista kém volt és kapcsolatban állt a nagy ellenséggel, az Egyesült Államokkal)

 

Akkor hát nézzük a lényeget, magát a dácsát:

 

Berija szerette a kényelmet, ezt jól tükrözi, hogy olyan házat akart magának mely eleget tesz a magas elvárásainak. Ezt a birtokot melyet most mutatok be, a XX. század elején kezdték el építeni majd, több hozzáépítés és átépítés után végleg csak az 1930-as évek végefelé fejezték be. Valószínű, hogy miután Berija Moszkvába érkezik nem sokkal később már ezt a dácsát használta. A házban több kandalló és fürdőszoba is megtalálható, faragott lépcsővel és egyéb építészeti műremekekkel. A bútorokat már mind elvitték innen. Az épületet 1953-ban hagyták el, mikor Beriját letartóztatták. Berija halála után a dácsát nem használták semmire. Azóta üresen áll és a mai napig nem tudni, hogy hivatalosan kinek a birtokában van. 

 

1022.jpg

1109.jpg

1129.jpg

1225.jpg

1323.jpg

1420.jpg

1518.jpg

1618.jpg

347.jpg

436.jpg

530-501x600.jpg

627.jpg

724.jpg

825.jpg

922.jpg

dacha-4.jpg

dacha-6.jpg

 

Források:

englishrussia.com

beyondrussia.com

moszkvater.com

A bejegyzés trackback címe:

https://szovjetszellemvarosok.blog.hu/api/trackback/id/tr1215345470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.10. 14:34:18

Nagyjából egy nyugati bank fiókigazgatójának a szintje.

Bright side of life 2019.12.10. 15:01:08

Igazából nem grúz volt, hanem mingrél.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.10. 15:06:12

Jó néhány fiatal lányt érhetett itt utol a sorsa..Berija szolgálati autójával az utcákon körözve vadászott fiatal nőkre

Bright side of life 2019.12.10. 15:24:25

@Veszéjben a lyogállamiság !: ... már, ha igazak az ellene felhozott, ilyen tartalmú vádak...

Martin Kay · https://www.facebook.com/martinkaywrites 2019.12.10. 17:19:21

Számomra meglepő az épület állapota közel hetven év után. Nem látni beázás nyomait, így gyanítom, valakik végeztek rajta állagmegóvó munkálatokat.

Tökönrúgott Feleségek 2019.12.10. 18:01:15

@Martin Kay: Pont ezt akartam én is írni. Azon kívül, hogy pereg a festék a mennyezetről, nem látszik a 66 év elhagyottság. Az utolsó képen lévő kápolna-szerű épületet mintha tegnap vakolták, festették volna!

Tökönrúgott Feleségek 2019.12.10. 18:03:31

@Martin Kay: A 7. képen, az első emeleti jobbszélső ablakból mintha sittes csúszda lógna ki.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.12.11. 08:17:16

@MAXVAL bircaman közíró: Ne ahhoz viszonyítsd, hanem a kedvenc kommunistáid által okozott szovjet nyomorhoz!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 08:44:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Egy hatalmas birodalom legfelsőbb, 10-tagú vezetésének tagja volt. Ehhez viszonyítom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 08:51:06

@Martin Kay:

Pár éve megvette az ingatlant egy anoním orosz újgazdag hivatalosan persze "ciprusi cég", elkezdték felújítani, majd hirtelen abbamaradtak a munkálatok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 08:57:18

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Ez nagyrészt az elleni indított koncepciós per során lett kitalálva Hruscsovék által. AMikor azt is "bebizonyították" róla, hogy feljánlotta az NSZK-nak az NDK megvételét.

Ami ebből igaz: kihasználta pozícióját szex céljából, de sose követett el erőszakot. Gyakorlatilag önkéntes szeretői voltak, akik azták cserébe ellenszolgáltatást kaptak tőle.

korxi 2019.12.11. 09:22:57

"Azóta üresen áll és a mai napig nem tudni, hogy hivatalosan kinek a birtokában van."

A poszt szövege és a képek alapján elmondható hogy senkinek a nincs a birtokában, sem "hivatalosan", sem ténylegesen, hanem üresen áll, az megy be oda aki akar.
Gondolom az a (költői) kérdés hogy kinek a tulajdonában áll.

mojoking77 2019.12.11. 09:31:50

@MAXVAL bircaman közíró: "Gyakorlatilag önkéntes szeretői voltak, akik azták cserébe ellenszolgáltatást kaptak tőle."
A viragcsokorra gondolsz, amit az aktus utan kaptak, es amivel kvazi beleegyeztek az aktusba? Vagy arra az egy ket idiotara esetleg, akik nem fogadtak ezt el, es eltuntek a Gulag szigetvilag valamelyik atnevelo taboraban? Ja, persze, mit is kerdezek, hisz az elvtarsaid mar reg megmondtak, hogy az egesz nem mas mint soros-berenc propaganda, Szolzsenyicin is csak egy mocskos hazug hazaarulo volt, ugye?

1349973572759 2019.12.11. 09:35:11

@MAXVAL bircaman közíró:
"sose követett el erőszakot"

Te egy teljesen és menthetetlenül félkegyelmű és emlékgyalázó elmeroggyant vagy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 09:38:39

@1349973572759:

A nőkre értettem. Nyilván követett el erőszakot munkája kapcsán, ő volt évekig a szovjet titkosrendőrség feje.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 09:40:33

@mojoking77:

Szolzsenyicin orosz hazafi volt, sose fordult hazája ellen. Ezért is okozott akkora csalódást a nyugatnak: még amikor kényszerült elmenni hazájából, akkor se állt be a nyugati propagandagépezetbe dolgozni.

1349973572759 2019.12.11. 09:41:25

@MAXVAL bircaman közíró:
Tényleg képes vagy a tényeket ennyire gyorsan eltüntetni a szűkös horizontodról, vagy a képességeid ilyen kétségbeejtően szolidak?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 09:51:15

@1349973572759:

Csakis tényeket írtam.

Berija mítosz volt, Hruscsovék konstrukciója. Arra lett kitalálva, hogy a sztálini kor minden bűnét elháríthassák magukról, erre lett kinevezve bűnbaknak Berija.

1349973572759 2019.12.11. 09:55:22

@MAXVAL bircaman közíró:
Hihetetlen, hogy mennyire tájékozatlan vagy, hacsak nem szándékosan csinálod. De ez már inkább pszichológia... ilyen ócska kis elméletekkel tényleg a neten kell nyomnod a butaságaidat, mert a való életben szóba nem áll veled értelmes ember.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 10:21:54

@1349973572759:

Igen, aki nem ismételgeti a sorosisták marhaságait, az biztosan tudatlan...

Moin Moin 2019.12.11. 10:33:24

@MAXVAL bircaman közíró: Ismertem korábban néhány németországi, ausztriai és olaszországi bankfiók-vezetőt, de egyik sem lakott ekkora villában.

Sőt: pl. az egyik - AAA-s minősítésű - ausztriai tartományi bank elnök-vezérigazgatója sem: ő is csupán egy kb. 200 m2-es, Innsbruck belvárosában álló társasházi lakásban élt.

Villában - jóval kisebb méretűben a posztbelinél - a "pénzvilágból" csupán Hannes Androsch egykori osztrák pénzügyminiszter, bankvezér és vállalkozó élt, szintén Innsbruckban. Ám az ő megítélése (adócsalás és magánéleti botrányok miatt) meglehetősen "ellentmomdásos" volt e közegben.

1349973572759 2019.12.11. 13:05:13

@MAXVAL bircaman közíró:

Egyetlen értelmet tükröző mondatod sincs, csak alaptalan rágalmak, sorosozás, sötét elméletek - buta vagy mint a tök.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.11. 13:16:31

@1349973572759:

Te mint ballib troll ezt az utasítást kaptad az Alapítványtól?
süti beállítások módosítása