A most következő épület nem a szépsége miatt került ide, sokkal inkább amiatt, hogy 2018-ig a maga 220 méterével ez volt a világ legmagasabb elhagyott épülete.
...
A most következő épület nem a szépsége miatt került ide, sokkal inkább amiatt, hogy 2018-ig a maga 220 méterével ez volt a világ legmagasabb elhagyott épülete.
...
Egy, a hivatalos dokumentumok szerint nem létező hotel áll Szentpétervár belvárosában. A mai bejegyzésben ennek az épületnek a történetét ismerhetitek meg.
...
A most következő bejegyzésben egy elhagyatott szovjet pszichiátriai (vagy pszichoneurológiai) intézetről lesz szó.
...
A hidegháború feszült légkörében a katonáknak is kijárt egy kis lazítás. Még a szovjet hadseregben szolgálóknak is. Az alábbi képgyűjteményben egy újabb ...
Az 1984 augusztus 4-14. között Moszkvában tartott 27. Geológiai Világkongresszuson a Szovjet Tudományos Akadémia Földtani és Földrajzi Osztálya bejelentette, hogy a ...
A Volga folyó mentén, Tutajev falu közelében fekszik ez a valaha szebb napokat élt dácsa.
Az épület nevét egykori tulajdonosáról, Szergej Nyikolajevics Szorokin ...
Iultin, egy elhagyott bányaváros Oroszország észak-keleti részén, Csukcsföldön, a Bering-tenger közelében.
...
Mologa, egy régi, 12. századi orosz város az oroszországi jaroszlavl-járásban, mely egykoron a Rostovi Hercegség része volt, a Mologa és a Volga folyók ...
A mostani helyszín a Szovjetunió legnagyobb rakétabázisa volt, melyen nukleáris tölteteket is tároltak.
Chukotka, avagy magyarul Csukotka, vagy Csukcsföld, egy ...
Elsőnek lássuk a híres-hírhedt Lavrentyij Berija dácsáját.
Mielőtt rátérnék a dácsa bemutatására, elöljáróban pár mondatban arról, ki is ez a Lavrentyij ...