Gorkij, a Csernobil miatt elhagyott atomerőmű
2020. január 21. írta: GhostTown

Gorkij, a Csernobil miatt elhagyott atomerőmű

Nyizsnyij Novgorod városától nem messze található egy elhagyott és befejezetlen atomerőmű. 

 

 

Az erőmű építését 1980-ban tervezték meg, magát az építkezést azonban 1982-ben kezdték el, az akkor még Gorkijnak nevezett Nyizsnyij Novgorod városától nem messze keletre. Az atomerőmű építése korabeli árfolyamon 200 millió rubelbe került és 1993 Január 12-ig kellett volna elkészülniük vele.

Az építésének a végső szakasza pont egybeesett a csernobili atomkatasztrófa időpontjával, ezért addig amíg az RBMK reaktorokat felül nem vizsgálják, felfüggesztették az atomerőmű építését. 1988 nyarán, Gorkijban (Ma: Nyizsnyij Novgorod) egy civil mozgalom indult el, hogy az atomerőmű megépítését megakadályozzák. A mozgalom legfőbb célja egy népszavazás megtartása volt, azzal a kérdéssel, hogy a helyiek szeretnék-e az atomerőmű megépítését. Ezen céljuk eléréséért több demonstrációt is szerveztek a városban, melynek a gyümölcse 1989-ben érett be, amikor Gorbacsov utasítására az atomerőmű építését végleg leállították. Az atomerőmű így a csernobili atomkatasztrófa miatt végül sosem épült meg. Azokat a fűtőelemeket, amelyeket végül itt nem használhattak fel, a tomszki atomerőműbe vitték el. Az atomerőművet, vagyis annak néhány külső részét, jelenleg különböző cégek raktárként bérlik.

 

 

Érdekességek:

 

Borisz Nyemcov orosz politikus karrierje a Gorkij atomerőmű megépítése elleni tüntetések megszervezésével kezdődött. Nyemcov volt a modern Oroszország, Nyizsnyij Novgorodi járásának első kormányzója, orosz jobboldali képviselő volt, 1991-től szinte haláláig. 2015 Február 27-én este egy moszkvai hídon, "állítólag" csecsen fegyveresek több lövéssel kivégezték. Öt embert ítéltek el bűnszervezetben elkövetett emberölés miatt. 

Az atomerőmű további hasznosítását tervezték a 2000-es években, de az elavult rendszer miatt ezt elvetették és két újabb atomerőmű építését irányozták elő nem messze Nyizsnyij-Novgorod városától. Az első ütem átadását, 2031-re tervezik, a teljes atomerőmű pedig 2035-re készülne el.

 

Amennyiben tetszett az írás, vagy csak kíváncsi vagy más elhagyott szovjet helyekre, tekintsd meg a világ legmagasabb elhagyott épületét, vagy egy elhagyott gyermeküdülőt, vagy egy ötcsillagos luxushotelt mely elhagyatva áll Szentpétervár belvárosában.

 

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-16-small.jpg

1280px-c0253-gast.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-25-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-26-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-27-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-28-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-29-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-21-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-22-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-23-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-24-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-17-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-18-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-19-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-20-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-13-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-14-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-15-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-16-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-10-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-11-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-12-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-9-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-5-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-6-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-7-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-8-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-1-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-2-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-3-small.jpg

nuclear-heating-plant-nizhny-novgorod-russia-4-small.jpg

 

 

Források:

 

lanasator.livejournal.com

englishrussia.com

bbc.co.uk

russiatrek.com

A bejegyzés trackback címe:

https://szovjetszellemvarosok.blog.hu/api/trackback/id/tr7515350984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2020.01.23. 18:43:00

Apróság: ez a létesítmény nem olyan atomerőmű mint mondjuk Paks, vagy mint a tervezett nyizsnij-novgorodi új atomerőmű. Ez egy nukleáris fűtőmű (атомная станция теплоснабжения) lett volna, ami nem villamosenergia termelésre, hanem hőenergia-szolgáltatásra szolgált volna.

Head Honcho 2020.01.24. 09:21:13

Azért egy nagyon gazdag ország ez még mindig, hogy nem kellettek a visszadolgozható alapanyagok, hagyják az enyészet vasfogának.