A "Barátság" nevű elhagyott szovjet úttörőtábor épületei
2021. január 08. írta: GhostTown

A "Barátság" nevű elhagyott szovjet úttörőtábor épületei

A Szovjetunióban annak fennállása idején nagyon sok úttörőtábort hoztak létre, ilyen volt a Szentpétervártól nem messze található "Barátság" nevű is. A blogon már volt szó a Szkazka, nevű úttörőtáborról. A Barátság tábort 1967-ben építették, hatalmas területen, hogy az épületeket jól el tudják szeparálni egymástól. A tábor területén 9 épület kapott helyet, ezekben voltak a lakóépületek, a büfé, tornaterem, raktárak és az étkezde. A tábor túlélte a Szovjetunió összeomlását, azonban a 2000-es évek elején egyre romlott az állapota, végül 2004-ben bezárták. A területet a mai napig őrzik, pedig az épületek nagyon rossz állapotban vannak. A fából készült részek teljesen elkorhadtak, az utolsó lakók szinte minden mozdíthatót elvittek innen. Mai rossz állapotában még mindig van egy-két olyan helyiség amelyben megtalálhatóak a berendezési tárgyak, úgy mint a takarók, párnák, szekrények, lámpák, szőnyegek. Az őrzés ellenére is sikerül néha-néha urbexeseknek bejutniuk a helyszínre és tudnak néhány fényképet készíteni.

Ha szeretnél még elhagyott helyeket látni, akkor nézd meg milyen volt a Szovjetunió egyik legismertebb étterme, vagy milyen volt az élet egy mára már elhagyott bázison a hidegháború alatt, vagy az amerikai kontinens egy elhagyott hotelkomplexumát.

 

baratsag_uttorotabor_17.jpg

baratsag_uttorotabor_15.jpg

baratsag_uttorotabor_16.jpg

baratsag_uttorotabor_18.jpg

baratsag_uttorotabor_19.jpg

baratsag_uttorotabor_20.jpg

baratsag_uttorotabor_14.jpg

baratsag_uttorotabor.jpg

baratsag_uttorotabor_11.jpg

baratsag_uttorotabor_10.jpg

baratsag_uttorotabor_12.jpg

baratsag_uttorotabor_13.jpg

baratsag_uttorotabor_2.jpg

baratsag_uttorotabor_3.jpg

baratsag_uttorotabor_4.jpg

baratsag_uttorotabor_5.jpg

baratsag_uttorotabor_7.jpg

baratsag_uttorotabor_8.jpg

baratsag_uttorotabor_9.jpg

Források:

urban3p.ru

englishrussia.com

alexdoomer2009.livejournal.com

russiatrek.org

A bejegyzés trackback címe:

https://szovjetszellemvarosok.blog.hu/api/trackback/id/tr6216371236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása